Végül csinnadratta nélkül helyezték el a Károlyi-szobrot
Szoboravató ünnepség nélkül állították fel a Kossuth térről elszállított Károlyi Mihály-szobrot - számolt be a sonline.hu.
Szoboravató ünnepség nélkül állították fel a Kossuth térről elszállított Károlyi Mihály-szobrot - számolt be a sonline.hu.
Az azeri baltás gyilkos kiadatása ellen tiltakoztak kedden a Kossuth téren. A demonstrációra sokféle szervezettől érkeztek résztvevők, a tömegben pedig több jellegzetes figura, köztük a politikusoknak újságot eladó hajléktalan, a közélettől állítása szerint visszavonult Dániel Péter ügyvéd és az összeesküvés-elméletek szerelmese, Molnár F. Árpád is felbukkant. Videó.
Az örmény népnek szóló bocsánatkérésként demonstrációt tart kedden délután az Egymillióan a magyar sajtószabadságért civil szervezet. A rendezvény kezdetén párezren lehettek a helyszínen, volt, aki baltával a fején jelent meg.
Az augusztus 20-i állami ünnepségen, a Parlament épülete előtti Kossuth Lajos téren tettek ünnepélyes esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett ifjú katonatisztek.
Új standdal bővült a fővárosban a Kossuth téri termelői piac, péntektől ugyanis a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének standját is megtalálhatják az érdeklődők a Vidék Mustrán - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.
Visszavonta Dombóvár független polgármestere azt az engedélyt, amely ingyenes közterület-használatot biztosított az Országgyűlés Hivatalának a Kossuth-szoborcsoportról történő mintavételhez.
Elfogadta a dombóvári képviselő-testület csütörtöki, rendkívüli ülésén az Országgyűlés Hivatalával a Kossuth-szoborcsoportról kötendő megállapodást - közölte a város alpolgármestere.
Nyolc év után szerdán elbontották a fővárosi XIX. kerületi Kossuth téren az ott lévő darut - közölte a kerület önkormányzata szerdán az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) honlapján.
Mégsem kerül a budapesti Kossuth térre a dombóvári Kossuth-szoborcsoport a helyiek tiltakozása miatt - írja a Magyar Nemzet.
Újra kisiklott Budapesten a 2-es villamos egyik szerelvénye szerda hajnalban, 5 óra előtt nem sokkal a Kossuth Lajos tér és a Szalay utca torkolatában.
Csak a Rákóczi-szobor maradhat, a Kossuth tér többi szobrának mennie kell, helyettük Andrássy Gyula, Tisza István és Kossuth Lajos szobrát állítják fel, de mindhármat újra el kell készíteni. A tér teljes átszabása 23,8 milliárdba kerül - írja a Népszabadság.
Tíz embert állított elő a rendőrség a Kossuth térről szombaton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kormány nem történészklub, és nem is foglalkozik a múlttal egyáltalán, hanem ehelyett a fényes jövőbe tekint, annak építésén munkálkodik, és le se szarja az olyan molyette göncöket, mint a Horthy Miklós meg az effélék.
Hétről-hétre bővül a termelői piacok száma az országban, mivel ezek megnyitását egyszerűsítette a kormány, már csak be kell jelenteni a piacnyitás szándékát - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken.
Termelői piac nyílik a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) épületének árkádjai alatt június 29-én, pénteken - közölte az agrártárca az MTI-vel.
Novák Előd a Kossuth téri területrendezés kapcsán egyfelől azt mondta, hogy pártjuk szerint a Szabadság téren álló szovjet emlékművet kellene eltávolítani, másrészt azt javasolta, hogy ha a sajtóhíreknek megfelelően a Kossuth tér egy részét valóban át akarják keresztelni, akkor annak ne Demokrácia, hanem Horthy Miklós tér legyen a neve.
Az MSZP a belvárosi jegyző felelősségre vonását követeli a Kossuth tér északi részén februárban történt fakivágások miatt.
A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kedden közzétett ítéletében a politikai véleménynyilvánítás szabadságának megsértéseként értékelte azt, hogy Magyarországon megbírságoltak két férfit, mert 2007-ben szennyest teregettek ki az Országház körüli kordonra.
Az V. kerületi MSZP kezdeményezi, hogy Belváros-Lipótváros Önkormányzat képviselő-testülete hozzon létre ellenzéki vezetéssel egy paritásos bizottságot, mely kivizsgálná, hogy milyen politikai ráhatás eredményeképpen lett a Kossuth tér északi része letarolva.
Az Országgyűlés északi részében látogatóközpont épül, ahonnan alagutak vezetnek az épületbe. A látogatóközpont alatt háromszintes mélygarázs lesz. A Kossuth téren összesen öt szobrot helyeznek el, a téren autóközlekedés gyakorlatilag nem lesz. Az Index bemutatta az átalakuló Kossuth tér látványterveit.